Egy vendéglőben is lehet napelemekről beszélni

A múltkor meghívtuk a barátainkat egy vendéglőbe ebédelni, mert már nagyon régen találkoztunk velük, és most éppen itthon voltak. Nagyon jókat szoktunk beszélgetni, így nem is volt kérdés, hogy ezt az alkalmat kihasználjuk. A mostani találkozónk is nagyszerűen telt. Az isteni ételek mellett nagyon jókat tudtunk beszélgetni. Ez idő alatt szóba jött a napelem ár is, ami minket most kifejezetten érdekelt, hiszen épp azon gondolkozunk, hogy befektetnénk egy napelemes rendszerbe. Miután véget ért a jó hangulatú ebédünk, boldogan búcsúztunk el egymástól és megbeszéltük, hogy a következő alkalommal is összefutunk ha itthon lesznek.

Engem pedig nem hagyott nyugodni a napelem ár és napelemes rendszer téma, így utána néztem az interneten. Minél több információt szerettem volna gyűjteni a témában. Találtam is egy nagyon ígéretesnek tűnő oldalt, Napelemes Rendszerek néven találhatóak meg.

Itt aztán minden olyan információt megkaptam, amire csak kíváncsi voltam. Nagyon informatívak, érthetően van megfogalmazva minden és mindenre kitérnek. Ilyen és ehhez hasonló témákkal lehet találkozni az oldalukon: hogyan működnek a napelemek, mi a különbség a napelem és a napkollektor között, helyszíni felmérés során mit néznek meg, hogyan zajlik a napelemes rendszerek tervezése, mikor számít alkalmasnak a ház a napelemek telepítésére, a telepítés hogyan néz ki a gyakorlatban, mikor kezdhet működni a napelem és hogy milyen plusz költségek merülhetnek fel a tervezés során.

Ezek mind olyan fontos dolgok, amikkel nem árt tisztában lenni, mielőtt belevágunk egy ilyen projektbe, és ha napelemet szeretnénk az otthonunkra. Kifejezetten hasznosnak találtam azt a bekezdést, ami arról ír, hogy mik azok a dolgok, tényezők, amik plusz költséget eredményezhetnek.

Ilyen például, ha a tető nem alkalmas a telepítésre valamilyen oknál fogva, de a földön lenne hely számára, akkor egy speciális állványzattal a földre is tehető, viszont ennek a költsége magasabb, mintha a tetőre kerülne. Amennyiben a tájolás vagy a dőlésszög nem megfelelő, az is orvosolható egy másfajta tartószerkezettel, viszont akkor ennek is az ára magasabb lehet. Mindezek mellett pedig a napelem minősége sem elhanyagolható. Ugyanis ha nem törekszünk a minőségi napelemekre és beérjük a gyengébb minőségűvel, akkor az későbbi megtérülést eredményezhet. Illetve a jó minőségű napelemektől várhatjuk el azt, hogy évtizedeken keresztül hiba nélkül szolgáljanak minket. Így, amennyiben gyengébb minőségűt választunk, tovább tart a megtérülés és lehetséges, hogy még a szerelésre is pénzt kell áldoznunk.

Szintén nagyon hasznos volt számomra az a rész, ami az inverterről szólt, ugyanis eddig fogalmam sem volt róla, hogy mi az és mi a feladata. Viszont a Napelemes Rendszerek oldalán ez is nagyon jól és érthetően el van magyarázva. Az inverter nélkül nem tudnánk áramot termelni a házban, így ez egy elengedhetetlen része a napelemes rendszernek.

Nagyon örültem, hogy rátaláltam erre az oldalra, mert most már úgy érzem, hogy kellő tudással rendelkezem és tudatosan tudok dönteni. Ezért is határoztam úgy, hogy kérek egy árajánlatot a Napelemes Rendszerek csapatától. Náluk éreztem egyedül azt, hogy kellő tudással rendelkeznek illetve, hogy fontos számukra az ügyfél és az ő érdekei nézik. Miután pedig ezekről mind megbizonyosodtam, már nem is volt kérdés, hogy őket választom.