Nyári gumit kellett keresni, mielőtt elmehettünk volna a vendéglőbe

Nagypapámnak van egy kedvenc pacalozója valahol az Alföldön. Minden nyáron eltervezzük, hogy kiveszek egy nap szabadságot és elviszem oda. Minden egyes alkalommal, mikor rendel onnan valamit, annyira elégedett és boldog lesz. Nekem nem feltétlenül a kedvenc helyem, mert kicsit zsírosak a kaják, de mindent megtennék, hogy az öreg boldog legyen.

Lassan újra eljött az a része az évnek, mikor el szoktam vinni, azonban rájöttem egy nagy hiányosságomra. Az autóm nincs felkészítve a nyári hónapokra. Gyors megoldást kellett találnom, de nem tudtam, hogy merre keressem. Nem vagyok egy nagy internet használó, elég béna vagyok a keresésben is meg a vásárlásban is. De a környékünkön nem volt helyileg olyan hely, ahol normális áron tudnék gumit venni.

Ekkor jött szembe a Gumidiszkont oldala, ahol mindent megtaláltam, amit csak kerestem. Nagyon örültem, hogy ilyen könnyedén meg lehetett találni, valahol az első keresések között volt. Itt azonban még nem értek véget az aggodalmaim, hiszen mint mondtam, nem vagyok jó abban, hogy megtaláljam, amit keresek. Meg akartam nézni, hogy van-e nyári gumi akció. Először azonban a nyári gumikra akartam csak leszűkíteni a terméklistát.

Könnyebb volt, mint gondoltam. Miután végignéztem a Gumidiszkont felhasználóbarát felületén, nagyon megnyugodtam. Rájöttem, hogy korábban sem én voltam feltétlenül hülye, hanem a többi webshop kialakítása volt béna. Elsőként ömlesztetten jelentek meg a termékek előttem. Ez természetesen nem volt elégséges nekem, mert nekem az volt a fontos, hogy van-e nyári gumi akció.

Miként tudtam leszűkíteni a keresésemet, csak a nyári gumikra? Az autógumi kereső segítségével. Miután használtam, őszintén csak azt kívántam, hogy bár minden gumikereskedésnél el lehetne érni valami ilyet. Nem igazán értek az autókhoz, inkább csak vezetni szeretem őket. Ezért sokszor nagyon nehéz megtalálnom egy rendes kereskedésnél azt, amit éppen keresek. Itt viszont mindenkinek egyértelmű lesz az, hogy mi hol van.

Tehát az autógumi keresőben különböző kis szűrőket lehet használni arra, hogy megtaláljuk a nekünk megfelelő gumit. Ilyen kis részleteket is be tudunk írni, mint például a fogyasztás, vagy a defekttűrő rendszer. Rá tudtam arra is kattintani, hogy milyen fajta autóra kell. Persze nekem ez nem volt túl komplikált, hiszen személyautóm van. Akiknek azonban terepjárójuk van, vagy kisteherautójuk, azokat sem hagyja cserben a Gumidiszkont. El tudom képzelni, hogy mennyire frusztráltak lehetnek az ilyen tulajdonosok, mikor csak személyautóra jó gumikat találnak.

De mesélhetek akármennyit arról, hogy milyen kis opciók voltak beépítve az autógumi keresőbe, amivel meg lehet könnyíteni a vásárlók dolgát; nekem akkor is a legfontosabb az volt, hogy a nyári gumik legyenek szűrve. Természetesen erre is volt lehetőség. Kiválasztottam és megjelent minden, amire csak szükségem volt. Nem kellett abban sem csalódnom, hogy van-e nyári gumi akció. Rengeteg leárazás volt, aminek nagyon örültem, mert nem volt olyan sok pénzem. Sok termékre -49%-os engedmény volt, ami elég hihetetlen. Annak is megörülök, hogy ha a 100 Ft-os csokimat fél áron lehet kapni. Egy olyan volumenű dolognál viszont, mint a gumicsere, ez elképesztően sok megspórolt pénzt jelent.

Be is dobtam a kosárba a nekem tetszőt és innentől sem volt túlkomplikálva a dolog. Megadtam a számlázási adataimat és kiválasztottam a fizetési módot. Ez a felület is egyértelmű volt és nem okozott gondot. Végső soron nagyon meg voltam elégedve a Gumidiszkont szolgáltatásával.