Kicsit még várnom kell a cégalapítással, de néhány hónap és belevágok

Gyerekkorom óta dédelgetett álmom az, hogy saját vendéglőt nyissak. Az első ilyen élményemtől fogva csodálattal tölt el az, hogy körbe lehet ugrálni az embereket, ahogy kedvesnek lehet lenni és ezért ők is kedvesek (már aki) velem. Egyszerűen imádok vendégeket fogadni, kiszolgálni őket, a kedvükben járni és finomságokat tenni eléjük. Ennek a gépezetnek gyakorlatilag minden pontját szívesen hajtom, mert mindegyik részében van valami olyasmi, ami megfog és jókedvre derít.

Szeretek főzni és új recepteket kipróbálni. Ugyanakkor szeretek eltérni a már megszokott formuláktól és magamtól valami újdonságot kreálni – ebben jócskán van izgalom, kreativitás és miegymás. Persze nem mindig jöhet össze elsőre egy új recept, de amikor végre sikerül olyanná csiszolni, hogy az az egész környéknek elnyerje a tetszését, na az egy remek érzés.

Ugyanez a helyzet az új italok kitalálásával. A koktélpultban is szeretek bohóckodni és bár az üvegdobáláshoz nem értek – és mondjuk ez annyira nem is vonz -, az a része, hogy italokat összeöntve finomságot gyártsak, az nagyon király. Na persze itt is igaz, hogy minél többet iszok meg én magam, annál inkább hiszem el, hogy ez milyen jól megy, közben meg lehet, hogy annyira nem is vagyok ügyes. De azért a barátaim nem szoktak panaszkodni. Aztán persze az is lehet, hogy csak nem mernek.

A vendégfogadás és kiszolgálás részét is nagyon szívesen csinálom ennek a dolognak, mert ahogy már mondtam, őszintén jól esik a lelkemnek, hogy kedves lehetek másokkal és finom ételekkel örvendeztethetem meg őket. Szerintem ez klassz dolog. Nem meglepő, hogy a saját éttermemben gyakorlatilag már mindent megterveztem – fejben és papíron. Mert hogy az élet iróniája, hogy mire végre oda jutottam volna az életemben minden téren, hogy bele tudok vágni a saját vállalkozásomba beütött ez a nyamvadt pandémia. És hát bármeddig is elhúzódik még az oltások beadása, az biztos, hogy utána sem lesz könnyű helyzetben a vendéglátós szektor. Új piaci szereplőként viszont azt hiszem, nem feltétlenül indulnék rossz pozícióból, csak jól fel kell készülni az elkövetkezendőkre, minden szempontból.

Először is céget kell majd alapítani. Erre már kinéztem egy vállalkozást, akik erre specializálódtak – na meg baráti oldalról is őket ajánlották potenciális segítségnek. Ezt a céget a https://topcegalapitas.eu/ oldalon lehet megtalálni. A nevükből is egész egyszerűen ki lehet találni, hogy cégalapítással foglalkoznak. Abban segítenek, hogy ezen az ingoványos területen is egyszerűen és gyorsan tudjon céget alapítani az, aki egyébként nem jártas ilyen berkekben és nincsenek is meg hozzá a kapcsolatai.

A https://topcegalapitas.eu/ oldalán rengeteg hasznos infó van anélkül is, hogy bármit megrendelnénk tőlük, tehát ha csak szimplán tájékozódni szeretnénk arról, hogy milyen lépései vannak egy cégalapítási folyamatnak, vagy mondjuk, hogy mi az, ami feltétlenül szükséges egy cégmódosításhoz, akkor azt a weboldalukon megtaláljuk. De ezek mellett az is egyértelműen látható, hogy miben tudnak segíteni és hogy ezek a különféle csomagajánlatok milyen összegért cserébe érhetők el.

A cégalapítás témakörében három csomag közül lehet alapvetően választani a https://topcegalapitas.eu/ főoldalán található kínálat alapján. Első körben lehetőség van náluk egyszerű cégalapításra minden más egyéb szolgáltatás nélkül.

Ez az egyszerű cégalapítás egy egyszeri díj megfizetésével jár, ami tulajdonképpen az ügyvédi díj, ez egészen pontosan 17 900 forint plusz áfa. A cégalapításhoz elengedhetetlen, hogy a vállalkozó rendelkezzen egy olyan címmel, ami bejelenthető székhelyként. Ennek nem muszáj saját ingatlannak lenni, de célszerű olyan helyet választani, amiben előrelátható módon nem várható változás, mert természetesen az is díjköteles – a cégbíróság felé be kell jelenteni és mint minden ilyen adatmódosítás, ez sincs ingyen. Tehát ebben az első csomagban a vállalkozó maga gondoskodik a székhelyről, ezért az ajánlat ezt nem tartalmazza. Helyette viszont magában foglalja a cégalapítás díját – ami gyakorlatilag ingyen van, hiszen az ügyvédet kell valójában kifizetni. Ezen kívül tartalmazza a székhelyhez tartozó tulajdoni lapot, a cégbíróság előtt való ügyvédi képviseletet, az aláírásmintákat – amik egy cég esetében rendkívül fontosak -, a cégalapítás alkalmát, ami egyben egy egyórás konzultációs alkalom is.

Azt gondolom, hogy egy függetlenül attól, hogy a https://topcegalapitas.eu/ oldalán mennyi kérdésre kaphatjuk meg a választ, egy személyes konzultáció mindig megnyugtatóbb, hiszen arc is társul a válaszolókhoz. Vagy sokkal inkább fel tudunk tenni olyan specifikus kérdéseket is, ami egyedileg a mi vállalkozásunkra vonatkozik és ezekre hasonlóképpen specifikus válaszokat kaphatunk. Szerintem ez minden kezdő vállalkozónak jól jön, vagy megnyugtató lehet sok szempontból. Nyilván már nem úgy fogsz odamenni céget alapítani, hogy alapvető dolgokkal kapcsolatban köd van a fejedben, azonban mondjuk a cégalapítást követő lépéseket például szerintem nagyon hasznos és fontos átbeszélni, mert még ott is vannak fontos és betartandó határidők.

Amennyiben a cégalapító nem rendelkezik olyan címmel, ami székhelyként szolgálhatna, akkor sincsen gond, mert a https://topcegalapitas.eu/-nál van lehetőség arra is, hogy székhelyet béreljünk. Ez egy kicsit megtévesztőn hangzik, mert nem pontosan arról van szó, mint mondjuk egy lakás bérlésnél, hogy kifizetünk egy hónapot és miénk az egész kecó – de nem is erre van szükségünk. Lényegében annyi van ebben az egészben, hogy egy havi díjért cserébe a cégpapíron feltüntethetünk egy székhelyet. Ezen a székhelyen átveszik és továbbítják nekünk a hivatalosan oda érkező dokumentumokat, tehát nekünk nincs igazából dolgunk azzal, hogy oda mászkáljunk bármiért. Ha pedig tárgyalóra van szükségünk, az is benne van az árban, ráadásul nem is akárhol: Budapest népszerű pontjain van lehetőség ezt a szolgáltatást is igénybe venni.

A székhely szolgáltatásos csomagok árazása annak függvénye, hogy milyen székhelyen szeretnénk azt igénybe venni. A különbség abban rejlik, hogy a budapesti székhely esetében kell IPA-t fizetni, azonban lehetőség van olyan székhely választására is, ahol ettől el lehet tekinteni. Ez a lokáció egyébként Újlengyelben van, erről részletesebben a https://topcegalapitas.eu/ tud információt nyújtani. Az árak pedig úgy alakulnak, hogy a budapesti székhellyel a cégalapítás 29 900 forint plusz áfa, amely tartalmazza a 6+1 hónapnyi székhely szolgáltatást is. Ugyanez a konstrukció az újlengyeli székhellyel 39 900 forint plusz áfa összegért érhető el. Érdemes utána számolni, hogy kinek melyik éri meg jobban.

Egyébként tényleg ugyanazokat a feltételeket tartalmazza egy-egy ilyen csomag is, tehát ugyanúgy benne van az ügyvédi díj és cégbírósági jogi képviselet, az aláírásminták és miegymás, csak még ezek mellett a székhellyel járó témákat is rövidre zárják helyettünk. Így például a szolgáltatási csomag része a cégtábla kihelyezése a székhelyen, vagy ahogy már említettem, átveszik és digitalizálva továbbítják a leveleket, szükség szerint postáznak és irodát biztosítanak a tárgyalásokhoz.

Szerintem ha egy kicsit is bizonytalanok vagyunk abban, hogy merre indítsunk el egy ilyen cégalapítási eljárást, akkor az mindig hasznos, hogyha egy olyan vállalkozás segítségét vesszük igénybe, akik ebben profik. Ha végre visszaáll az élet a normál kerékvágásba akkor én biztosan a https://topcegalapitas.eu/ segítségét fogom kérni a cégalapítással kapcsolatban, titeket pedig majd várlak szeretettel a családias hangulatú vendéglőmben!

https://topcegalapitas.eu/