Már csak a babakocsi hiányzik

Meséltem már nektek arról, hogy hogyan találtam véletlenül vissza gyerekkorom nyarainak helyszínére, és milyen jó érzéssel töltött el visszagondolni azokra a szép napokra. Azt is említettem, hogy a vőlegényem, Dani is velem tartott az út során. Arról viszont még nem tettem említést, hogy azóta már meg is kérte a kezemet, és természetesen igent is mondtam. Sőt, nemrégiben megültük a lakodalmat, és pár hete az is kiderült, hogy úton van hozzánk az első gyermekünk!

Nagyon várjuk már, hogy szülők lehessünk, de még jó sok teendőnk van a baba érkezéséig. Egy gyerekszobát már kialakítottunk a lakásban, de a babakocsi beszerzése még hátra van. A családban van már néhány idősebb unokatesóm, akiknek már vannak gyerekeik, így első körben az ő tapasztalataikat kérdeztem meg ezzel kapcsolatban. Többen is azt javasolták, hogy az Inglesina sport babakocsi a nyerő, és nézzek utána, mert jókat hallottak róla az ismerőseiktől. Így hát be is ütöttem a keresőbe, és végül a Babaverda oldalán találtam magam.

Itt rengetegféle babakocsi kapható, még több tartozékkal. Úgy látom, hogy az újszülötteknek mózeskosár kell, amikor pedig már nagyobbacskák lesznek és biztosan tudnak ülni, akkor jöhet a sport ülés. Emellett árulnak még babahordozókat is és olyan állványt is, amire mindhárom tartozék könnyen ráilleszthető az úgynevezett Easy Clip segítségével.

Láttam autósülést is, meg az ahhoz tartozó Isofixet, ami a megfelelő és biztonságos rögzítést szolgálja. Ezek mellett pedig praktikus és szükséges lehet az esővédő huzat, elsősorban a tavaszi és őszi sétákhoz, valamint a szúnyogháló a nyári időszakban.

A Inglesina sport babakocsi egyébként több színben is rendelhető, ami nekem például elég fontos, mert vidám színekkel szeretném körülvenni születendő gyermekemet. Mivel még nem tudom, hogy kisfiú lesz-e vagy kislány, valószínűleg valamilyen semleges árnyalatot választok majd, például zöldet.

A mózeskosarakban egyébként egy úgynevezett Welcome Pad van, amit orvosok bevonásával fejlesztettek ki. Az újszülöttek igényeinek megfelelően van kialakítva. Jó nagy, tágas helyük van benne és megfelelő alátámasztást kap benne a fejük és a gerincük is. Ezt többek között úgy érik el, hogy van egy henger, ami a baba hosszához állítható, és ennek mindig a térde alatt kell lennie.

Másik fontos előnyük a sok szellőző nyílás, amivel biztosítható a baba számára a friss levegő. A kupola tető pedig 50 faktoros UV védelmet is ad, ami ebben a korszakban kiemelten fontos a csecsemők érzékeny bőre miatt.

Természetesen a háttámla is több fokozatban állítható, hiszen ha a baba alszik, akkor jobb, ha teljesen vízszintes felületen tud feküdni, míg ha ébren van, akkor nézelődni szeretne és ehhez meg is kell neki adnunk a lehetőséget, hogy megfelelően fejlődhessen.

Van még egy lábtakaró elem is a kocsiban, ami arra szolgál, hogy hűvösebb időben vagy szélben se fázzon a csemete lába.

A sport babakocsi születéstől egészen kb 4 éves korig használható, vagy amíg a gyerek el nem éri a 22 kg-os súlyt. Ez annak köszönhető, hogy a háttámla hosszú, tágas és állítható is.

Összességében azt gondolom, hogy hallgathatok az unokatestvéreimre, ők már tudják milyen szempontokra kell figyelni, úgyhogy be fogok szerezni egy zöld színű Inglesina sport babakocsit.