Vadriasztóval a balesetek ellen – a vendéglők előtt is

Te szeretsz vendéglőkbe járni?

Én a magam részéről nagyon! Őszintén szólva mindig jobban szerettem a kisebb, családias vendéglőket, mint a nagy, nagyon letisztult, “fine dining” éttermeket – számomra sokkal hangulatosabbak, barátságosabbak, részemről kényelmesebb egy ilyen helyen enni. A családomban is van egy ilyen kis vendéglő, mint családi vállalkozás, így hát valószínűleg nem véletlenül történt így – a kedvenceim ezeken belül is azok, amelyek a természethez közel vannak, valamilyen vízpartnál vagy erdőnél találhatóak. A kis családi vendéglő, ahol már én is jó ideje dolgozom, éppen egy erdő közelében található, arra szuper panoráma nyílik – ennek megvannak az előnyei és hátrányai is. Egyértelmű előny, hogy eldugott, csendes, hihetetlenül békés, de autóval jól megközelíthető, jól frekventált; viszont szinte csak autóval lehet megközelíteni; illetve, mivel erdő közeli, iszonyú sok a vadállat is és nagyon óvatosan szabad közlekedni a vadveszély miatt. Sajnos nem egy baleset volt már ebből adódóan, persze az is probléma, hogy sokan nem tartják be a sebességi korlátozást és a vadveszélyre való figyelemfelhívást sem veszik komolyan; persze gond sajnos a szabályokat betartva is történhet.

A mi autóinkon már éppen ezért vannak vadriasztók minden esetben, amelyeket egytől-egyig az autofelszerelesek.hu webáruházból rendeltünk! Erről a szuper kis találmányról szerintem túlságosan kevés szó esik, pedig számos baleset lenne vele megelőzhető. Természetesen a szabályok betartása ugyanolyan fontos, mint a vadriasztók nélkül, de a plusz óvatosság sosem árt: a webáruházban magyar fejlesztésű, tervezésű vadriasztókat találsz, amelyeket valamilyen módon – típustól függően – az autóra kell rögzíteni. Innen pedig folyamatosan hangot ad ki bizonyos sebességnél, ami már több száz méterről zavaró a vadállatoknak, ezáltal távol tartva őket: a légáramlat fogja gyakorlatilag beindítani a hanghatást, így az állatok javarészt a közelébe sem fognak menni az útnak. Szerencsére minden típusú állatra hatással van: szarvasra, fácánra, nyúlra, sakálra, őzre… sőt még akóborló háziállatokat is sikeresen távol tartja, így egy ilyen szerkezetet megvéve és felszerelve akár milliós károkat, vagy még nagyobb baleseteket előzhetünk meg. Egyébként attól sem kell félni, hogy esetleg ormótlanul éktelenkedne az autón: nem feltűnő, kis méretű szerkezetekről beszélünk, ráadásul a formatervezése is abszolút követi a modern kori elvárásokat.

A fent is linkelt webáruházban jelenleg két típusa kapható a vadriasztóknak: a Siren7 és a Siren7max. A két típus között természetesen vannak kisebb nagyobb különbségek: a “sima” esetén az autó hűtőrácsába kell illeszteni a készüléket, vagy a szegélyébe, míg a “max” típusnál a motorháztetőre kell tenni. Az előbbinél a hatótávolság 400 méter, utóbbi esetén 300 méter – de mindkét esetben már elég messzire elér a hang -, de közös például bennük, hogy bármelyiket használhatod akár kamionra is. A Siren7-et fixen tudod rögzíteni, míg a másikat bármikor könnyen fel-le tudod tenni-venni, illetve mindkettő rendelkezik bevonattal a külső környezeti hatások ellen; illetve egyik sem zavarja az autóban ülő utasokat, hiszen halk hangot bocsátanak ki magukból.

Szerintem teljes mértékben megéri beszerezni a vadriasztók egyikét a fent linkelt áruházból, főleg akkor, hogyha gyakran jársz erdős területeken. Ilyen akár a városban is előfordulhat egy kicsit természetesebb területen: megszámolni sem tudom, hogy a kora reggeli órákban, még sötétben hányszor szökkent át előttem egy őz vagy éppen róka az úton és a városi, lassú tempó volt mindkettőnk szerencséje…